|
Els fejezet
2007.02.02. 19:41
Elsõ fejezet,
amelyben bemutatnak bennnket Micimacknak s a mheknek, mellkesen a knyv is elkezdõdik
me, Medveczky Medve r, amint bukdcsol lefel a lpcsõn, kopogtatva a feje bbjval, kipp-kopp, minden lpcsõfokon egy koppans. Elõtte Rbert Gida, az õ gazdja. Amennyire Micimack rtelme terjed, meg van gyõzõdve rla, hogy ez az egyetlen mdja a lpcsõn val kzlekedsnek. Nha ugyan ktsg fogja el, mintha lehetne mskpp is, de ezt csak akkor tudn megfontolni, ha egy pillanatra megllnnak a lpcsõn, s mdjban volna fontolgatni. Taln akkor se.
Klnben is pp most rt le a lpcsõ aljra, s hajland nektek bemutatkozni:
– Micimack.
Amikor elõszr hallottam a nevt, n is azt krdeztem, amit ti akartok krdezni: „Ht nem fi? Azt hittem, fi.”
– n is azt hittem – mondja Rbert Gida.
– De ht akkor nem lehet Mici a neve! Mrt hvod Micinek?
– Nem n hvom...
– De ht azt mondtad.
– Mert gy hvjk. Nem rted, hogy gy hvjk?
– De igen, hogyne – mondtam gyorsan, s remlem, hogy ti is befejezitek ezzel a krdezõskdst, mert bõvebb magyarzat nem ll rendelkezsre.
Egybknt Micimack nha jtszani szeret, nha pedig lel szemben a kandallval, s ilyenkor meslni kell neki.
– Meslnk? Micimacknak meslj valami szpet – mondottad te.
– Megprblhatom – mondottam n. – Milyen mest szeret?
– Mest sajt magrl. Õ mr egy ilyen Mack.
– rtem.
– De szpet!
– Majd meglssuk – mondtam n.
– Ht lssuk...
Rges-rgen, valamikor az õsidõkben, de legalbbis mlt pntek elõtt, Micimack egy erdõben lt, sajt kunyhjban, Kovcs Jnos nv alatt.
(Mi az, hogy Kovcs Jnos nv alatt? – krdezi Rbert Gida.
– Ezt gy kell rteni, hogy ez a nv llott az ajtaja fltt aranybetûkkel, s õ ott lakott.
– Micimack, azt hiszem, nem tudta ezt eddig – mondja Rbert Gida.
– Most mr tudom – feleli egy drmgõ hang.
– Akkor taln folytatom – jegyzem meg kiss srtõdtten.)
– Egy napon, mikor kint stlt az erdõben, egy tisztsra rt, s a tiszts kzepn llt egy jkora tlgy, s a tlgy koronjbl hangos dngicsls s zmmgs ttte meg a flt.
Micimack letelepedett a fa al; mancsai kz fogta a fejt, s gondolkozni kezdett.
gy kezdte: „Ez a dngicsls jelent valamit. Olyan nincs, hogy csak dngicsls van meg zmmgs, s az nem jelent semmit. Ha dngicsls van meg zmmgs, akkor ez azt jelenti, hogy valaki vagy valami dngicsl, illetve zmmg, s amennyire az n mûveltsgem futja, az egyetlen elkpzelhetõ ok, ami valakit dngicslsre, illetve zmmgsre indthat, abban a tnyben leli magyarzatt, hogy az illetõ egy mhecske.”
Azutn mg hosszasan gondolkozott, s gy fejezte be: „Ami pedig azt illeti, ha valaki mr mh, ezt a minõsgt arra szokta felhasznlni, hogy mzet ksztsen.”
Ezek utn felllt, s gy szlt:
– A mzksztsnek pedig egyetlen rtelmes okt s cljt abban ltom, hogy n a mzet megegyem.
s mr kapaszkodott is a fra.
s
kapaszkodott,
s
kapaszkodott,
s
kapaszkodott,
s
mikzben
kapaszkodott,
egy
kis dalt ddolt
csak gy,
sajt
magnak.
Ez a kis dal gy hangzott:
Erdei krkben az a nzet,
hogy a medve szereti a mzet,
ez nem csak affle szerny
vlemny,
ez tny, tny, tny.
Azutn egy kicsit tovbbkapaszkodott... megint egy kicsit tovbb... s mg egy kicsit tovbb. De kzben egy msik verset klttt:
Ha medvcske volna a mhecske,
fatrzs aljn gyûlne a mzecske,
s ha mh volna medve, amit feltehetek,
nem kne megmszni ennyi emeletet.
Tudniillik kzben egy kicsit elfradt, azrt lett a vers ilyen bnatos. Mr majdnem egszen fnt volt, de amint rlpett az egyik gra...
Reccs!!
– Segtsg! – suttogta Micimack, de csak halkan s finoman, hogy ne zavarjon vele senkit, mikzben a kt mterrel alatta terpeszkedõ g fel zuhant.
– Tulajdonkppen... – mondotta a hrom mternl lejjebb nyl gra pottyanva.
– Vlemnyem szerint... – magyarzta tovbb kt bukfenc kztt, mikzben t mterrel albb kerlt – csak azt akartam mondani...
– Termszetesen ebben az esetben... – folytatta udvariasan, mikzben rekordsebessggel zuhant keresztl a kvetkezõ hat darab fag kztt.
– Feltevsem szerint mindez csak azt jelenti... – hatrozott vgre, elbcszva az utols fagtl, hogy tovbbi hrom bukfenc rn vgre kecsesen elhelyezkedjk egy rekettyebokorban – azt jelenti, hogy bizonyos szempontbl nagyon szeretem a mzet. Egybknt pedig: segtsg!
Kievicklt a bokorbl, a tskket kikeflte orrbl, s ismt tadta magt gondolatainak. Az elsõ, aki eszbe jutott, gazdja volt, Rbert Gida.
(Mrmint n? – krdezte Rbert Gida mulva, alig mert hinni fleinek.
– Te bizony!
Rbert Gida nem felel, de egyre nagyobbra mereszti zsebraszemeit, s kipirul.)
gy ht Micimack egyenesen Rbert Gidt kereste fel, aki az erdõ msik sarkban lakott egy szp, zldre festett ajt mgtt.
– J reggelt, Rbert Gida! – mondta õ.
– J reggelt, Micimack! – mondtad te.
– Mondd, krlek – jegyezte meg Micimack knnyedn –, nincs nlad vletlenl valami lggmbfle?
– Mrmint lggmb?
– Igen... Ahogy jvk, mondok magamban, ennek a kedves Rbert Gidnak biztosan van valami lggmbje vagy efflje – mondok magamnak –, mert ppen a lggmbkre gondoltam vletlenl meg efflkre.
– s minek az neked? – krdezted te.
Micimack krlnzett, hogy nem hallgatznak-e, mancst orrhoz emelte, s ezt a szt suttogta:
– Mz.
– Hogy kerl ssze a mz meg a lggmb? – krdezted te.
– Ksznm, jl – felelte Micimack udvariasan, de hatrozottan.
Na mr most vletlenl gy esett, hogy te estlyen voltl egy nappal elõbb bartodnl, Malacknl, s ott vletlenl lggmbket osztogattak. Te is kaptl egy szp zld lggmbt, s Nyuszi valamelyik rokona ott felejtett egy nagy kk lggmbt is, s te magaddal hoztad a zldet is meg a kket is. Teht megkrdezted Micimackt, melyiket hajtja.
Micimack jl megfogta a fejt, ami nla mindig a megfontols jele.
– A dolog gy ll – mondta vgre. – Mzkutat lgi tjaim sorn rjttem, hogy mi a legfontosabb. A legfontosabb, hogy a mhecskk ne lssk az embert. Mrmost, ha a lggmb zld, azt hiszik, hogy a fhoz tartozol. s nem vesznek szre. De ha kk a lggmb, azt hiszik, hogy az ghez tartozol, akkor se vesznek szre. Itt teht az a krds, melyik hasonlt jobban.
– De nem gondolod, hogy tged szrevesznek a lggmb alatt?
– Taln igen, taln nem – mondta Micimack rejtlyesen. – Ezeknl a mheknl sohase lehessen tudni. Pillanatig habozott, aztn hatrozott. – Tudod mit, majd igyekszem gy hatni, mint egy kis fekete felhõ. Ez megtveszti õket.
– Akkor mgis a kk lggmbt ajnlom – mondtad te, s gy is lett.
Meg is indultatok a kk lggmbbel, de a biztonsg kedvrt puskt is vittl magaddal, Micimack pedig bemszott egy pocsolyba, jl meghengergõztt benne, mg olyan fekete nem lett, mint a csibor.
Ezutn felfjttok a lggmbt, Micimack megkapaszkodott, te eleresztetted a zsineget, s Micimack kecsesen libbent az g fel, mg el nem rte a fatetõ sznvonalt, j nyolcmternyi tvolsgban.
– Remek! – kiabltad te.
– Mit szlsz ?! – kiablt vissza Micimack. – Minek gondolnl alulrl nzve?
– Egy olyan Mack-flnek, ami lggmbbe kapaszkodik – mondtad te.
– Az lehetetlen – mondta Micimack kiss aggodalmasan. – Ht nem olyan vagyok, mint Fekete Felhõ a kk gboltozaton?
– Nem mondhatnm.
– No j, alulrl s fellrõl, az ms. Aztn meg emltettem mr, hogy ezeknl a mheknl sohase lehessen tudni...
Sajnos, szlcsendes volt az idõ. Micimack nem tudott kzelebb jutni a fhoz. Mr ltta a mzet, rezte illatt, de nem tudott hozzfrni.
Kis idõ mlva leszlt.
– Kedves Rbert Gida! – jelezte hangos suttogssal.
– Tessk!
– Attl tartok, a mhek gyantanak valamit.
– Mibõl gondolod ?
– Valami azt sgja nekem, hogy gyanakszanak.
– Csak nem gondoljk rlad, hogy a mzk utn szimatolsz?
– Az is lehetsges. Nem lehessen tudni ezeknl a mheknl!
Kis sznet. Aztn Micimack megint rkezdi:
– Kedves Rbert Gida!
– Parancsolj!
– Van nlatok otthon valami esernyõfle?
– Azt hiszem, van.
– Kedves volnl, ha kihoznd, s stlgatni kezdenl alattam, majd idõnknt aggdva nznl fel rm, s azt mormognd hangosan magad el: „Ejnye, ejnye, gy ltszik, esõt kapunk.” Ezzel flre lehetne vezetni a mheket, mert nagyon ravaszak m.
Te csak mosolyogtl magadban, s azt gondoltad: „Csacsi reg medvm.”
De te ezt csak gy gondoltad, mert alapjban szeretted Micimackt. gy ht hazaugrottl az esernyõrt.
– No, itt vagy vgre! – kiltott Micimack nmi fojtott nyugtalansggal a hangjban, ahogy a fa al rtl.
– Mr kezdtem aggdni. Tudniillik felfedeztem kzben, hogy a mhek most mr hatrozottan gyantanak valamit.
– Nyissam ki az ernyõt? – krdezted.
– Vrjunk. Ravasznak kell lennnk. Legfontosabb, hogy a mhkirlynõt tvesszk meg. Ltod onnan alulrl a mhkirlynõt?
– Nem.
– Kr. Mrmost amg te lent stlgatsz az ernyõvel, s mondogatod, hogy: „ejnye, ejnye, esõt kapunk”, addig n itt fnt megprblok valami felhõdalt klteni, mr amilyet egy kis Fekete Felhõ nekelne az n helyemben... Vigyzz, ksz, mehet!
gy ht, amg te fel s al stltl, erõsen ktelkedve az egsz hadicsel sikerben, Micimack a kvetkezõ dalt nekelte:
 
Megmondtk a kltõk rgen,
legjobb kis felhõnek lenni az gen,
szemem ezrt ragyog,
mert n egy kis felhõ vagyok.
Ragyog az g rm fnyesen,
stlok rajta knyesen,
hej, knyesen s rangosan,
s nekelem hangosan:
Megmondtk a kltõk rgen... (stb.)
De a mhek ppolyan gyanakodan zmmgtek tovbb. Nhnyuk otthagyta a fszkt, lthatan a felhõ krl kezdtek rajzani, s a dal msodik szakasza kzepe fel az egyik mh egyenesen rlt a felhõ orrra, aztn gyorsan elrppent.
– Vo-Vo-Vbert! – kiablt a felhõ kiss nths hangon.
– Mi baj?
– Gondolkoztam a dolgon, s rjttem, mirõl van sz. Ezek nem igazi mhek.
– Nem?
– Nem igazi mhek, teht nyilvn nem is ksztenek igazi mzet. Ez vilgos, ugye ?
– Ha gy gondolod!...
– Ez a megmsthatatlan vlemnyem. gy ht legjobb, ha leszllok.
– De hogyan? – krdezted te.
Micimack nem felelt. Mit is felelhetett volna? Ha elereszti a madzagot, akkor: „Bumm!” Erre mg csak gondolni se volt j. Hosszasan tûnõdtt, s vgre gy szlt:
– Kedves Rbert Gida, bele kell puskznod a lggmbbe. Nlad a fegyver?
– Hogyne – mondtad te –, de akkor kilyukasztom a lggmbt.
– Viszont – jegyezte meg Micimack – ha eleresztem, oda lukadunk ki, hogy n lukadok ki.
gy szlvn megrtettk egymst, te nagy gonddal clba vetted a lggmbt, s tzeltl.
– Bu! – mondta Mack.
– Csak nem hibztam el? – krdezted.
– Engem nem – jegyezte meg Mack –, csak a lggmbt.
– Sajnlom – csvltad a fejed, mg egyszer clba vetted a lggmbt, s ezttal el is talltad. Ftylve radt ki a levegõ, s Micimack lassan leereszkedett. De a karjai gy megdermedtek a madzagba val kapaszkodstl, hogy mg egy ht utn is felfel tartotta õket, s ha lgy replt az orrra, knytelen volt elfjni.
– Vge? – krdezte Rbert Gida.
– Ennek. De van ms mesm.
– Mackrl meg rlam ?
– s Malackrl s Nyuszirl; ht nem emlkszel?
– Emlkszem, de mindig elfelejtem, mikor rgondolok.
– Ht amikor Mack s Malacka el akartk fogni az Elefntot...
– De nem fogtk el, igaz?
– Nem.
– Macknak nincs is elg esze hozz. n fogtam el, ugye?
– Ez majd kiderl a mesbõl.
Rbert Gida blintott.
– Most mr emlkszem – mondta –, csak Mack nem emlkszik, neki mesld el. Mert ez egy igazi mese, s nemcsak olyan emlkezs.
– n is gy gondolom.
Rbert Gida megknnyebblten shajtott. Felkapta a medvt, s az ajthoz stlt, maga mgtt hurcolva.
Az ajtban megfordult s visszaszlt:
– Most frdni fogok; nem jssz be?
– Jhetek – mondtam n.
– De nem sebestettem meg, amikor rlõttem, ugye?
– Sz sincs rla.
Rbert Gida nrzetesen biccent, s a kvetkezõ pillanatban mr hallom – kipp-kopp, kipp-kopp – Mack feje bbjt a lpcsõfokon.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
