Egy napon, mikor R�bert Gida �s Micimack� �s Malacka egyszerre besz�ltek �sszevissza mind a h�rman, R�bert Gida lenyelte a falatot, amivel tele volt a sz�ja, �s eg�sz k�z�mb�sen megjegyezte:

– Ma l�ttam egy Elef�ntot, Malacka.
– Mit csin�lt �ppen? – k�rdezte Malacka.
– Csak �gy k�sz�lt – mondta R�bert Gida. – Azt hiszem, nem l�tott meg.
– �n is l�ttam egyszer – mondta Malacka –, legal�bbis azt hiszem, õ volt az. De lehet, hogy nem õ volt.
– �n is – jegyezte meg Micimack�, �s azon tûnõd�tt, mi lehet az, hogy Elef�nt.
– �ltal�ban ritk�n l�that� – mondta R�bert Gida k�nnyed modorban.
– Mostan�ban – tette hozz� Malacka.
– Ebben az �vszakban – fejezte be Mack�.

Azt�n m�sr�l besz�ltek, m�g csak el nem �rkezett az ideje, mikor Malacka �s Mack� haza szoktak menni. Elõbb egy�tt talpalt�k v�gig a Sz�zholdas Pagony sz�l�n kanyarg� �sv�nyt, s nem sokat besz�lgettek; de mikor a patakhoz �rtek, s �tseg�tett�k egym�st a k�veken, s a s�v�ny sz�l�n egym�s mell� ker�ltek, bar�ts�gos eszmecsere indult meg errõl, amarr�l, s ennek sor�n Malacka �gy sz�lt :

– Te bizony�ra meg fogsz engem �rteni, Mack�. – �s Mack� felelte:
– Magam is azt v�lem, Malacka. – �s Malacka folytatta:
– De m�sr�szt, Mack�, ne felejts�k el... – Mire Mack�:
– Igazad van, Malacka, �n is csak egy pillanatra felejtettem el.

S ahogy �gy el�rt�k a H�t Fenyõf�kat, Mack� k�r�ln�zett, hogy vajon nem hallgat�zik-e valaki, s azt�n �nnep�lyesen megsz�lalt:

– Malacka, elhat�roztam valamit.
– Mit, Mack�?
– Elhat�roztam, hogy fogok egy Elef�ntot.

Mack� t�bbsz�r, �n�rzettel megbiccentette a fej�t, m�g ezt mondta, s arra v�rt k�zben, hogy Malacka megk�rdi: „De hogyan?” – vagy k�telyeinek ad kifejez�st, vagy egy�ltal�n, sz�l valamit. De Malacka nagyon restellte, mi�rt nem neki jutott elõsz�r esz�be ez az �tlet.

– �n megteszem – mondta Mack� egy idõ m�lva, miut�n hi�ba v�rt. – M�gpedig Csapd�val. S mert nagyon furfangos Csapd�ra gondolok, seg�ts�gemre kell lenned, Malacka.
– Mack� – mondta Malacka, most m�r megint eg�szen boldogan. – �n seg�teni fogok! De hogy fogunk hozz�?
– Az�m, hogyan? – mondta Mack�, �s most le�ltek gondolkodni.

Mack� elsõ �tlete az volt, hogy m�ly g�dr�t �snak, �s az Elef�nt, mikor arra j�r, beleesik a g�d�rbe, �s...

– De mi�rt? – k�rdezte Malacka.
– Mit mi�rt?
– Mi�rt esne bele?

Mack� az orr�t d�rg�lte, �s azt �ll�totta, hogy az Elef�nt majd arrafel� s�t�l, d�dol mag�ban, k�zben az eget n�zi, hogy vajon hoz-e esõt a felhõ, �gy h�t nem l�tja meg a m�ly vermet, csak mikor m�r a sz�l�re l�pett, �s akkor m�r k�sõ.

Malacka megjegyezte, hogy a Csapda nem rossz; de mi t�rt�nik, ha t�nyleg esõt hoz a felhõ?

Mack� megint az orr�t d�rg�lte, �s elismerte, hogy erre bizony nem gondolt. De azt�n felragyogott �s kijelentette, hogy amennyiben �ppen esne akkor, az esetben az Elef�nt az�rt n�zn� az eget, hogy mikor fog kider�lni, �s ez�rt nem l�tn� meg a vermet, csak amikor... �s akkor m�r k�sõ volna.

Mikor ezt �gy elmagyar�zta, Malacka k�nytelen volt elismerni, hogy ez bizony j� Cselfog�s.

Ettõl Mack� nagyon b�szke lett, s m�r a zseb�ben �rezte az Elef�ntot, �s m�r csak egy k�rd�s volt h�tra: hogy hol �ss�k meg ezt a Nagyon M�ly Vermet.

Malacka azon a n�zeten volt, hogy bizony legjobb lesz arrafel� meg�sni, ahol az Elef�nt tart�zkodni szokott, legfeljebb n�h�ny l�p�snyi t�vols�gban.

– De akkor megl�t benn�nket, mik�zben �sunk – vetette oda Mack�.
– Ha az eget n�zi?!
– M�gis gyanakodni tal�l – mondta Mack�. Hosszasan eltûnõd�tt, azt�n b�san kijelentette egy s�hajjal, hogy: – M�gse olyan egyszerû a dolog, mint amilyennek gondoltuk. Igaz�ban nem is tudn�m megmondani, fogtak-e m�r egy�ltal�n Elef�ntot.
– Nem mern�m �ll�tani.

S�hajtottak, fel�lltak, kiszedtek bund�jukb�l n�h�ny rekettyet�sk�t, megint le�ltek, s k�zben Mack� folyton azt hajtogatta:

– Legal�bb gondolni tudn�k valamire! – Mert azt hom�lyosan sejtette, hogy egy Nagyon, Nagyon Okos �s Ravasz Agyvelõnek bliktri az eg�sz, egy ilyen k�rd�s.
– Tegy�k fel – mondta Malack�nak –, hogy engem akarsz megfogni. Hogy fogn�l hozz�?
– Nagyon egyszerûen. Csapd�t csin�ln�k, egy csupor m�zet tenn�k bele, te megszagoln�d a m�zet, bem�szn�l a Csapd�ba...
– Be �n! – mondta Mack� moh�n �s izgatottan. – De nagyon �vatosan, �gyesen, hogy ne �rjek hozz� semmihez, s mikor el�rn�m a csuprot, elõsz�r lenyaln�m a sz�l�t, azt�n azt hinn�m, nincs t�bb, azt�n elmenn�k �s gondolkodn�k, �s eszembe jutna, hogy biztosan van m�g ott, �s visszamenn�k, �s megtal�ln�m a csuprot, �s kezden�m kiszopogatni belõle, �s...
– De nem errõl van most sz�. Arr�l van sz�, hogy bent lenn�l a Csapd�ban, �s �n megfogn�lak. Teh�t elsõsorban azt kell megtudni: mit szeret az Elef�nt �gy, ahogy te a m�zet szereted. Biztosan a kukoric�t szereti �gy. Teh�t �ssze kell szedni egy t�ny�rra val�t... H�, Mack�, elaludt�l?

Mack�, aki boldog �lmodoz�sba mer�lt, r�gt�n felriadt, �s sietve megjegyezte, hogy a m�z minden csal�tekn�l k�l�nb. Malacka nem osztotta a n�zet�t, �s ezen vitatkoztak egy darabig. Szerencs�re Malack�nak k�zben esz�be jutott, hogy ha a kukoric�ban �llapodnak meg, akkor neki kell adni a kukoric�t, m�g ha a m�z mellett d�ntenek, Mack� lesz k�nytelen fel�ldozni mag�t, �gy h�t hirtelen megadta mag�t, �s azt mondta: – J�, nem b�nom, legyen m�z – ugyanabban a pillanatban, amikor Mack�nak is esz�be jutott a fenti okoskod�s, �s �ppen ki akarta b�kni: „J�, h�t legyen kukorica.”

De most m�r k�sõ volt.

– M�z – mondta Malacka hat�rozottan, azt�n gyorsan hozz�tette: – �n majd meg�som a vermet, �s k�zben te elhozod a m�zet.
– J� – s�hajtott Mack�.

Mihelyt haza�rt, kinyitotta a szekr�nyt, fel�llt egy sz�kre, levette a legnagyobb m�zescsuprot a legfelsõbb polcr�l. Legal�bbis az volt �rva a csuporra, M�Z, de a biztons�g kedv��rt az�rt levette a pap�rt is r�la, �s belen�zett,�s ami benne volt,az olyan volt,mint a m�z.

– De nem lehessen tudni,az ember nem lehet el�gg� �vatos,a nagyb�ty�m is mondta egyszer,hogy vannak sajtok, amiknek olyan a sz�n�k, mint a m�z� – mondta,�s mindenesetre bedugta a nyelv�t, �s megk�stolta.„Igen – b�lintott t�rgyilagosan –, k�ts�gtelen, ez m�z. M�z ez, legal�bb a tetej�n.

Val�sz�nû,hogy sz�n�ltig m�z – kiv�ve azt a nem v�rt esetet hogy valaki kiszedte alulr�l a m�zet, sajtot nyomott bele, hogy megtr�f�ljon. Tal�n j�l tenn�m – puszt�n �vatoss�g kedv��rt –, ha errõl meggyõzõdn�k... mert arra is gondolni kell, hogy... hogy iz�... az Elef�nt nem szereti a sajtot... mint ahogy �n se szeretem... �gy �m! – s�hajtott v�gre. – H�t m�gse! Szerencs�re m�z volt biz ez, sz�n�ltig m�z!”

Miut�n errõl alaposan (a csupor fenek�ig) meggyõzõd�tt, elvitte a csuprot Malack�nak, aki belen�zett,az orr�t is bedugta, nem l�tott semmit,s n�mik�pp gyanakodva n�zett Mack�ra,�s megk�rdezte:

– Ez ez? �s Mack� b�logatott, hogy bizony az.
– Csak tudod, nagyon m�ly csupor ez, �s nincs eg�szen tele.
– �s letasz�totta a csuprot a verem fenek�re, ahol Malacka t�rt �s �sott. Malacka elhelyezte a csuprot a verem fenek�n, �s kim�szott a verembõl, �s mind a ketten hazamentek.
– J� �jszak�t, Mack�! – mondta Malacka, mikor el�rt�k Malacka h�z�t. – Holnap reggel h�t �rakor tal�lkozunk a H�t Fenyõf�kn�l, �s megn�zz�k, h�ny Elef�ntot siker�lt megfogni a Csapd�ban.
– Hat �rakor, Malacka. De van-e k�tõf�ked?
– Minek az?
– H�t megk�tni �s hazah�zni az Elef�ntot.
– Ugyan!... Nem kell annak k�tõf�k... Csak f�ttyenteni kell neki, �s j�n mag�t�l.
– Tudom, de vannak k�zt�k cs�k�ny�sek. Nem mind egyforma. Na, j� �jt!
– J� �jt!

�s Malacka bement a h�z�ba, melynek ajtaj�n a TILOSAZ � felirat �keskedett, mik�zben Mack� is lefek�dt.

N�h�ny �r�val k�sõbb, m�r-m�r pitymallott �ppen, Mack� arra riadt fel, hogy s�llyed vele a vil�g.

M�r elõbb is �rezte ezt. Tudta, mit jelent.

Azt jelentette, hogy �hes. �gy h�t a szekr�nyhez ment, fel�llt egy sz�kre, felny�lt a legnagyobb polcra, �s – �s nem tal�lt semmit.

„K�l�n�s – gondolta. – �gy eml�keztem, itt a felsõ polcon volt egy csupor m�z. Egy csupor, sz�n�ltig tele m�zzel, �s m�g r� is volt �rva, hogy M�Z, hogy tudjam, hogy m�z van benne. Ez k�l�n�s nagyon.” – �s tûnõdve j�rk�lni kezdett, azon t�rve a fej�t, hov� lehetett a m�z, �s k�zben dudor�szott.

Ezt dudor�szta: